Poloska albérletben
Tegnap hívott egy hölgy. Az a problémája, hogy az előző albérletben csípték az ágyi poloskák. Nem akart szólni a főbérlőnek, inkább elköltözött egy új albérletbe. Ebben az albérletben is ugyanúgy szenvedett az ágyi poloskáktól, pedig semmilyen bútort nem vitt át magával. Nem értette, hogy ha új az ágy, akkor miért csípik megint ezek a rovarok?
Sokáig magyaráztam neki, hogy azért, mert ágyi poloska a neve ennek a rovarnak, sajnos nem csak az ágyban van. Ahogyan az előző lakásba is bekerült az ágyi poloska valamilyen tárggyal, esetleg a ruhájával, ugyanúgy az új helyre is átvitte. Elég nehéz volt neki megmagyarázni, hogy az ágyi poloska neve nem azért az, mert csak ággyal lehet átköltöztetni másik lakásokba, hanem azért, hívják így, mert kizárólag embervérrel táplálkozik és az ágyak közelében érzi jól magát.
Ágyi poloska irtás
Ki kell dobni az ágyat?
Számos megrendelőnk, aki poloskairtást rendel, felteszi a következő kérdést: Akkor most ki kell dobnunk az ágyat? A válaszunk az, hogy nem. Alapos rovarirtást végzünk, (sok egyéb más mellett) az ágyban is, minden kis résben, repedésben elvégezzük a poloskairtást, így nem „menekülhet” egy sem és természetesen az ágyat sem kell kidobni.
Ágyi poloska irtószer
Rengeteg telefonhívást kapok egy nap, de ezt leírom. Egy hölgy keresett ágyi poloska irtás miatt. Nagyon részletesen érdeklődött az ágyipoloskák szaporodásáról és terjedéséről. Kifaggatott, hogy milyen irtószert használunk ágyi poloska ellen és hogy ez más rovarok ellen is jó -e? Érdeklődött, hogy miért pont ezt az irtószert használjuk és milyen módszerrel irtjuk az ágyi poloskát. Arra is kíváncsi volt, hogy honnét szerezzük be a rovarirtó szert és hogy a vásárolt rovarirtószerre megvannak -e az EU-s engedélyek. Természetesen minden kérdésre szívesen válaszoltam és kértem tőle egy e-mail címet, hogy a rovarirtószer biztonsági adatlapját is át tudjam neki küldeni. Teljesen megértem, hogy ennyire kíváncsi valaki, megnyugtattam, hogy ezek az irtószerek teljesen biztonságosan alkalmazhatók a lakókörnyezetben. Mindenkinek nagyon szívesen válaszolok az ágyi poloska irtószerekkel kapcsolatosan feltett kérdéseire, hiszen én sem szeretném, hogy egy idegen ember bármilyen rovarirtószert kipermetezzen a lakásomban. Úgyhogy bármilyen kérdések jöhetnek egészségügyi kártevőirtással kapcsolatban.
Ágyi poloska irtás
Szellőzőtisztítás
Jogszabály írja elő a 14 méternél magasabb épületekben a szellőzőkürtők tisztítását, ennek meglétét a Katasztrófavédelem 4 évente ellenőrzi. A munka elvégzését követően megrendelőink szúrópróba-szerűen kiválaszthatják azokat a csöveket, melyeket le szeretnének ellenőrizni, ezeket a kürtőket kamerázzuk, a felvételt rögzítjük is, így látják, milyen szép tiszta lett a szellőző. A szellőzőtisztítás nem egy könnyű feladat. Sokszor vannak előre nem látható megoldandó problémák, rozsdás csavarok, rosszul rögzített motorok és egyéb feladatok. A munka azért sem könnyű, mert rengeteg porral jár, szóval nem egyszerű tisztítani egy elszennyeződött szellőzőt. Mi már 30 éve foglalkozunk szellőzőtisztítással, hatalmas szakmai tapasztalattal rendelkezünk, korszerű eszközök állnak rendelkezésünkre, rengeteg visszatérő és számos, új munkánkkal elégedett megrendelőnk van.
Szellőzőrendszer tisztítása
Új társasház
Tegnap hívott egy régi megrendelőm, közös képviselő egy budapesti kerületben. Átvette egy panelház képviseletét, ami tele van csótánnyal. Nagyon fontos volt neki, hogy megnézzem a házban talált kártevőket, mert másnap megy a ház régi rovarirtója. Azt mondták, hogy azért nem tudják kiirtani, mert erdei csótány.
Amikor megnéztem a rovart, láttam, hogy német csótány! Ez azért fontos, mert a német csótány ellen máshogy kell védekezni. Az erdei csótány nem szaporodik a konténer tárolóban, viszont a német csótány ott rakja le a petezsákot. Az erdei csótány imágó formájában (kifejlett állapotban) kerül be az épületbe. A következő csótányirtást már tőlünk rendelték meg, rövid időn belül elértük a csótánymentességet az épületben.
Csótányirtás
Más rovarirtóról véleményt kértek tőlünk
Az egyik Társasház közös képviselője hívott, ahol én végzem a csótányirtást. Az mondta, hogy a kártevőirtó hozzáértésemre van szüksége, mert az egyik lakónál már háromszor volt valaki ágyi poloskát irtani és a család teljesen kétségbe van esve, segítsek neki. Én más rovarirtó munkáját innen a telefon végéből nem tudom megítélni. Ha én végzem az épület rovarirtását, ki vagyok próbálva, akkor a tulajdonos miért hív egy idegen rovarirtót? És utána miért tőlem kéri, hogy megítéljem, hogy a másik kártevőirtó az ágyi poloska irtást jól végezte -e el? Fogalmam sincs, hogy milyen rovarirtószert használt. Feltételezem, beletette az előírt mennyiséget és úgy készítette el a munkaoldatot, de az ágyi poloska irtás eredményessége nem csak ezen múlik! Szóval, én egy rovarirtó szakember munkáját sem fogom minősíteni. Hozzátartozik, hogy én egészségügyi gázmester vagyok és sajnos sok olyan ember használ irtószereket, akiknek semmi köze a kártevőirtó szakmához. Takarítók poroznak végzettség nélkül és vállalnak olyan munkát, amihez nem értenek. Egy szakemberről nem fogok véleményt mondani, hogy az ágyipoloska irtást jól végezte -e el. Egy takarító, aki innen-onnan megvesz valamilyen irtószert, amihez hozzá sem nyúlhatna, és úgy szolgáltat, hogy az teljesen szabálytalan, arról megmondom, hogy kontár.
De visszatérve az említett családra, olyan is előfordul, hogy a rovarirtó szakember mindent jól csinál, még az ágyi poloska irtásra használt irtószereket is váltogatja, de a lakás újra-fertőződik. Ilyenkor arra kell gondolni, hogy ahonnan az első poloska bejutott, onnan jön a többi is. Szomszéd, munkahely, odalátogató barátok, rokonok, anyós 😊 Szinte minden lakásból ki lehet irtani az ágyi poloskát annak ellenére, hogy a híradásokból is lehet tudni, hogy ez egy világméretű probléma. Kirekesztés és szigetelés, búvó- és szaporodóhelyek megszüntetése, megfelelő szakember kiválasztása. Mi szeretjük a kihívásokat és ahol lehet, mindenképpen megoldjuk az ágyi poloska problémát.
Ágyi poloska irtás
Ágyipoloska
Egy kedves barátom hívott ma, hogy a szomszédjánál két nappal ezelőtt ágyipoloska irtást végeztek, de nincs megelégedve az irtással, még mindig vannak csípések, ezért megadta neki a számomat. Egy óra múlva csörgött is a telefonom (persze közben is, mert sokan szeretnének velünk rovarirtást végeztetni) és jelentkezett a barátom szomszédja. Ő is elmondta, hogy még mindig szenvednek az ágyi poloska csípésektől. Mondtam neki, hogy ez ilyenkor még természetes. Azt szerette volna, hogy mi menjünk ki és csináljuk meg a poloskairtást, mert azt hallotta rólunk, hogy szakmailag és rovarismeretben nagyon profik vagyunk. Kifaggattam, hogy az előző rovarirtó hogy végezte a munkát. Az elmondása alapján úgy ítélem meg, hogy a másik rovarirtó jó munkát végzett és minden olyan helyet lepermetezett, amit én is permeteznék ágyipoloska irtásnál. Az előző rovarirtóval le is volt egyeztetve, hogy két héten belül megcsinálja a második poloskairtást. Elmondtam neki, hogy bízni kell a szakemberben, véleményem szerint jól dolgozott. Ebből a telefonhívásból most cégünk nem keresett pénzt, de biztos vagyok benne, hogy legközelebb az én ügyfelem lesz. Ágyi poloska- és más rovarok irtásánál is nagyon fontos a jó tájékoztatás. Nem elég az irtást jól elvégezni, fontos a jó kommunikáció a megrendelővel. Van, aki annyira izgul, hogy elsőre nem tud rendesen odafigyelni arra, amit a rovarirtó szakember mond neki. Ezeknek az embereknek többször el kell mondani a poloskairtás folyamatát.
Ágyi poloska irtás
Szellőzőtisztítás 18. ker.
Egy XVIII. kerületi panelház szellőzőjét tisztítottuk ma. Ajánlás alapján mentünk, bármilyen árajánlatot befogadtak volna ezért tőlünk, mert az egyik szellőző-strangnál sohasem volt jó a légáramlat, korábban elvégzett szellőzőtisztítás után sem. Azt hallották rólunk, hogy profik vagyunk és ezért hívták cégünket szellőzőt tisztítani. Mint kiderült, itt nem profizmus kellett, hanem csak becsület. Az egyik szellőzőcsőben csak kb. 15 méterre ment le a szellőzőtisztító kefe. Meg is kameráztuk a szellőzővezetéket és egy farönk volt benne. Azt senki sem tudja, hogyan kerülhetett bele. Sajnos a lakás felől kellett bontanunk, de végülis megoldottuk a problémát. Utána azt kérte a közös képviselő, hogy az összes szellőzővezetéket kamerázzuk meg, mert csak úgy hiszi el, hogy minden szellőzőt megtisztítottunk. Kamerázásnál panoráma felvételt csinálunk a felépítmény mellett és úgy engedjük bele a kamerát a szellőzővezetékbe, hogy az beazonosítható legyen. Végül úgy jöttünk le, hogy a közös képviselő és a műszaki vezető szerint mi vagyunk a becsületes szellőzőtisztítók. Köszönjük szépen ezt a jelzőt, igazán jólesett. Úgy gondolom, hogy sok becsületes szellőzőtisztító van, de amikor a panelépület műszakisa felmegy a tetőre, hogy megnézze a szellőzőtisztítást, legalább azt le kellene ellenőriznie, hogy hány méteres valójában a tisztító-berendezés amivel odamennek. Sokan dolgoznak csak 10-13 méteres bowdennel, holott sokkal magasabb egy tízemeletes épület!!!
Szellőzőrendszer tisztítása
Kihívás a kekszüzemben
Csótányirtás miatt mentünk egy kekszeket gyártó üzembe. Nagyon durva állapotok voltak, még az egérirtószert is ették a csótányok. Jól át kellett gondolnunk, hogy hogyan fogjunk hozzá a csótányirtáshoz. Nagyobb területeken permeteztünk, a gépeknél csótányirtó gélt használtunk. Azt nem mondom, hogy elsőre sikerült megszabadulni az összes csótánytól, de végül is nagyon sikeres volt a kártevőirtás. Hosszútávú szerződést írtunk alá, mert a cégünk igencsak megállta a helyét és fent tudtuk tartani a csótánymentességet. Szeretjük az ilyen kihívásokat, ahol az igazi szekértelemre van szükség.
Csótányirtás
Ágyi poloska minden környezetben előfordulhat
Fiatal női hang volt a vonal túlsó végén. A gyerekein, rajta és a párján is viszkető csípések jelentek meg. Ágyi poloskára gyanakodott. Az elmondottak alapján ebben csak megerősíteni tudtuk. Második kerületi újépítésű lakásba mentünk rovart irtani. Patika tisztaságú lakás, mindegyik gyereknek külön szoba volt fürdővel, tisztaság és luxus mindenhol, de ez az ágyi poloskát nem igazán érdekelte. A lakás méretéhez képest gyorsan végeztünk az ágyi poloska irtással, mert tágas terek voltak és a bútorokat könnyű volt mozgatni. Ma hívott vissza a hölgy, hogy mennyire hálás, mert a nagymamától azt hallotta, hogy az ágyi poloskát nagyon nehéz kiirtani. Mindig örülünk az ilyen pozitív visszajelzéseknek.
Ágyi poloska irtás