Régi történet, TV szereplés, Angi jelenti
Régi történet, de leírom ide, mert szép emlék. Csótányirtás, ágyipoloska irtás, minden volt benne. Jó sok évvel ezelőtt valamiért szimpatikus voltam a különböző médiumoknak és gyakran megkerestek szellőzőtisztítás, ágyi poloska irtás, illetve csótányirtás miatt is. Még valami férfi újságban is benne voltam, ahol a rovarirtó és a pilóta munkáját hasonlították össze. Az egyik ilyen műsor címe ez volt: Angi jelenti. Google-ben rá lehet keresni, nagyon jó volt.
De kb. 30 évvel ezelőtt az RTL reggeli műsorában is voltam csótányirtás miatt, Alföldi Róbert volt a műsorvezető. Növényi Norberttel is találkoztam a műsor után. A szellőzőtisztításról akkor nem beszélhettem, mert csótányirtás volt a téma.
Visszatérve az Angi jelenti című műsorra, először egy munkásszállón végeztük az ágyi poloska irtást, ahová elkísért a műsorvezető és az operatőr is. Erről majd külön fogok írni, mert nagyon érdekes volt. Forgatás közben áthívtak egy másik helyszínre, ahol szintén ágyi poloska volt, de közben egy csótányirtást is meg tudtam mutatni a stábnak. Rengeteg csótány jött elő, úgyhogy szerencsém volt ezzel is. A csótányirtást azért szeretem, mert rengeteg ember életét teszem egészségesebbé, nyugodtabbá, boldogabbá azáltal, hogy kiirtom a csótányokat az otthonukból. Egy sikeres csótányirtás után mindenki hálásan néz rám, mintha csodatévő lennék. De már tényleg elkalandoztam az ágyi poloska irtástól. Meg persze az alap témától, hogy Angi jelenti az ágyi poloska irtást. Mindenesetre jó volt, hogy meg tudtam mutatni az ágyi poloska- és a csótányirtást. Aki kíváncsi rá, meg tudja nézni a műsort.
Csótányirtás Ágyi poloska irtás